Választás 2014 - 01

2014.03.09. 15:35

"Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet


E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.


Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.


Vázsonyi Vilmos, az egyetlen magyar népképviselő, akit öntudatos nép választott, nem juthat szóhoz a magyar parlamentben. Nem engedik szóhoz jutni a gyermekek, akik haragusznak, mert kinizsisdi s malomkősdi játékukat megzavarta, a gyermekek, akik, hajh, tizenkilencmilliomod magunk szerencsétlen bőrén kockáznak és malomköveznek.


Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott a mi szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanására, Kossuth Lajos kalapjára, pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibongnak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban.


Kultúr-bestiákat mondott Vázsonyi? A kultúra isteni nevében vétózunk e címadományozás ellen. De a bestiák reputációja érdekében is, mert a bestiák mindig ki merik a fogukat mutatni, nem csak akkor, mikor demokrata képviselővel van dolguk.


Szeretett úri véreim, Ázsia ordított fel tegnap bennetek. A nosztalgia, a nomád, baromi ember méla vágyakozása rohamba tört ki. Nem voltam ott, de látom a képet. Középen az agyonhajszolt egyetlen intellektus. Sokat tud, sokra vágyik, merész a hite, elszánt a munkája, nagy a gyűlölete. És – óh szörnyűség – ősei a Jordánon átkeltek. Ez a kis zsidó óriás közöttük. Ezt az óriást fiatalon fölkapta szárnyaira a hír, imádja őt sok ezerek tömege, s tud… Ez, ez a legborzasztóbb! Ez az ember mer tudni közöttük, a tudatlanok között! De meg hogy ez az ember zsidó! Ott áll zavarodottan a középen. Egy harsány szitok hallszik. Lengyel Zoltán kiáltott, egy ifjú együgyű, ki hiányos intelligenciájával más, kultúr országban evőkészlet tisztító sem lehetne. Meg Leszkay úr, meg Rakovszky úr, meg a többi jólismert idióta. És Vázsonyi egy egyfogatú kocsin futtat el ebből a komédia házból, hova bekerülni idestova erkölcsi halál lesz.


Szeretett úri véreim, értsük meg egymást. Kinizsi fáj ugye és a malomkő? A keleti nomád lomhasága lázadt fel ugye, hogy semmisítsük meg ezt az embert még a Krimiából velünk hozott eszközökkel, mert tanulni, tudni, s az ő fegyvereivel állni vele szemben nem tudunk. Ugye így van szeretett úri véreim? Mert csak így lehet menteni ezt a világra szóló skandalumot.


Ha ugyan így is lehet. De aligha. Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.


Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.


Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"

Ady Endre

Nagyváradi Napló 1902. január 31.

(forrás: mek)

 

"...nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi nem tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyann befolyásolják az életünket és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország fölemelkedését, vagy éppen meggyengülését.

Ez a mi életünk! Ez nem a kormány biznisze! Ez a MI életünk kedves barátaim. És aki elveszi tőlünk és a választott képviselőktől a valóság megismerésének jogát, 48 órával az aláírás előtt jelenti be, hogy egyáltalán valami készülődik, az valójában puccsot hajt végre a magyar alkotmányos rend, a magyar népképviselők, és az egész magyar néppel szemben..."

 

Orbán Viktor, 2008. február

1933

2013.09.10. 12:35

Ezt ugatom immáron 2 éve, de úgy tűnik kevesen fogják az üzenetet...

 

RENDELETI KORMÁNYZÁS FIDESZ MÓDRA

Kövér szerint a mostani, törvényekhez kötött kormányzásra már nincs szükség, ezt a rendszert a diktatúráktól való félelem miatt alkották meg a rendszerváltás után, és talán 1998-ig indokolt volt. A veszély azonban elmúlt. A házelnök szerint a parlamentnek nagyobb mozgásteret kellene adnia a kormánynak, hogy az közvetlenül, rendeletekkel irányítson. A parlament pedig „fordítsa az energiáit a végrehajtó hatalom beszámoltatására".

 

Egy kis történelmi előzmény:

 

A Felhatalmazási Törvény

Az összesen öt pontból álló, fél gépelt oldalas, 1933. március 24-én kihirdetett jogszabály lényege: ezentúl a kormány a parlament megkerülésével is alkothat törvényeket, amelyek eltérhetnek az alkotmánytól is. A törvénynél mintegy hússzor terjedelmesebb indoklásában Hitler persze nem ezt emelte ki. Hanem azt, hogy „a nemzet módszeres rombolásának” ideje után eljött az újjáépítés korszaka, a „legfontosabb kérdés a rövid és hosszú távú külső eladósodottság” kezelése, meg hogy „minden körülmények között keresztül kell vinni a német parasztság megmentését”, s ugyanígy támogatja a „nemzeti kormány” a középosztályt is.

Egyedül a szociáldemokraták vették a bátorságot, hogy nemmel szavazzanak. A 81 kommunista képviselőt akkorra már megfosztották a mandátumától, így a baloldalon egyedül maradván a weimari köztársaság utolsó üzenetét az SPD elnöke, Otto Wels hagyta az utókorra. „Szabadságunkat és életünket elvehetik, de a becsületünket nem” – indokolta a később több szocdemnek valóban az életébe kerülő döntést. Az SPD ma is szívesen hivatkozik arra, hogy az egyetlen párt volt, amelyik, amíg lehetett, kiállt a náci diktatúra ellen. Igaz, nem sok eredménnyel. Azon a bizonyos 1933. márciusi Reichstag-ülésen Hitler ki is gúnyolta őket. Wels drámai szavaira válaszolva hazaárulónak, Németországot a külföld előtt befeketítő, az ország rossz hírét keltő társaságnak nevezte az SPD-t, amely ráadásul mindenféle félelemről beszél, pedig semmiféle üldöztetésben nincs része, hiszen lám, ott ülhettek képviselői a parlamentben, és még türelmesen meg is hallgatták őket.

Igaz, akkor utoljára. A felhatalmazási törvény életbelépése után Hitler – májustól júliusig – az NSDAP kivételével az összes pártot betiltotta.


A folytatást pedig már ismerjük...

 

forrás: Wikipédia

forrás: Fideszfigyelő blog

süti beállítások módosítása